Mivel több irányból is felmerült annak kérdése, hogy hogyan foglalkozzunk a mászással, ha fejlődni akarunk, és hogyan lépjünk tovább, ha már elértünk egy szintet, ezért gondoltam leírom ezeket a (akár vitaindító) gondolatokat.
A csúcsra mindig több út vezet, és akár több út is jó lehet. Az, hogy melyiket választjuk, az a saját döntésünk, és valamely szinten jellemez bennünket.Néhány tanács lelkes amatőröknek…
Először is meg kell határozni az irányt.
El kell döntenünk, hogy hobbiból és élvezetből mászunk, célokkal (erről szól ez a cikk) vagy célok nélkül (ebben az esetben nem merül fel: a hogyan fejlődjek tovább? kérdés).
Esetleg (verseny)sportnak tekintjük a mászást, magunkat pedig sportolónak.
(Vigyázat! A sportmászás és a sportnak tekintjük a mászást között nagy különbség van!)
Élvezetből mászva is sportmászók lehetünk (már csak azért is, mert a sportmászás teljesen független a nehézségi fokozattól). A sportmászás azt jelenti, hogy megfelelően motívált (akarjunk felmászni!) hozzáállással, bizonyos etikai normákat betartva, mesterséges segédeszközök nélkül mászunk meg utakat. E közben törekszünk arra, hogy a saját felkészültségi szintünkhöz képest, a lehető legkomolyabb stílusban vagy nehézségben másszuk meg azokat az utakat.
Az ellenfél ebben az esetben (már, ha van ilyen), önmagunk, a saját gyengeségünk és küzdőképességünk, jellemünk, esetleg utolsó sorban a szikla, maga az út.
Ha sportnak tekintjük a mászást, létünk a versenyzés és célunk mások megelőzése, persze a mindenkori versenyszabályok betartásával. Ebben az esetben sokszor a kiválasztott sport (itt a mászás) csak az eszköz, amivel fölé kerülhetünk másoknak.
Véleményem szerint, ha élvezetből mászunk (hobbimászók vagyunk), akkor úgy kb. a IX-es fokozatig (esetleg akár magasabb fokozatig) nincs szükségünk különösebb edzésre (húzódzkodásra, függésre, boardozásra, futásra, súlyzózásra), ha a megfelelő szintű és fajtájú utakat másszuk.
Induljunk ki abból, hogy nincs túl sok időnk mászni (mert komolyan kell tanulnunk, sokat dolgozunk, és családunk van, gyereket kell nevelnünk).
Leginkább arra van szükség, hogy sokat másszunk, nem egysíkúan, tehát különféle stílusú utakat, bouldereket.
Arra viszont törekednünk kell, hogy lehetőleg a mászás egy része (később egyre több) olyan utakban történjen, ami számunkra kihívás, fizikailag és/vagy technikailag túl nehéz (tehát nem megy). A mászásban (is) attól fejlődünk, ha a saját határainkat feszegetjük és sokszor túl is lépjük azt. Attól nem fogunk fejlődni, sem technikailag, fizikailag és pszichésen sem (csak maximum stagnálni), hogyha olyan utakat mászunk zömében (esetleg éveken keresztül, és ugyanazon a mászóhelyen) amik mennek.
Persze ez nem azt jelenti, hogy meggondolatlanul kell átugrani fokozatokat és egy, a valós tudásunknál jóval nehezebb utat begyakorolni. Először a kezdetekben nagyon sok könnyebb utat kell másznunk, alapozásnak és tapasztalatszerzésnek, na meg élménynek se rossz ez. Egy nap akár ez lehet 15-20 út is!
Azt kell mászni ami nem megy (persze ha a VII fokozat már a határunk, akkor még nem kell a IX-eseknek neki rontanunk) és ott ahol a legnehezebb.
Érvényes itt is a piramisszerű felépítése a fejlődésünknek. Például, ha minél több VII-es kategóriájú utat megmászunk, akkor valószínű néhány VIII mínuszt is megtudunk mászni és képesek vagyunk legalább egy VIII-as útra is.
Nagyon fontos az (amelynek hiánya a legtöbb mászó teljesítményének stagnálását okozza), hogy higgyünk abban: képesek vagyunk fejlődni és elérni azt, amit akarunk, és ne misztifikáljuk túl, a felettünk levő fokozatokat.
Magyarországon (pedig elég kevesen másznak) több mint harmincan mozognak a X-es fokozatokban, volt aki X mínuszon melegített rendszeresen.
Tehát törődjünk bele, hogy nem a IX-es az emberi teljesítőképesség határa, és ha akarjuk, ha nem, előbb-utóbb akkor is X mínuszban találjuk magunkat (már ha figyelembe vesszük az itt leírtakat).
Figyeljük meg a nálunk magasabb szinten mászókat, és próbáljunk tanulni tőlük. Állapítsuk meg, hogy ők is emberek. Ami nekik sikerült, az nekünk is sikerülhet. Egyik beszálláshoz sincs odaírva, hogy pl.: Ferinek nem! El kell hinnünk: De Igen!
Na, miután eldöntöttük mit akarunk, és hogyan álljunk hozzá, azután most jöjjön néhány gyakorlati tanács:
Legalább háromszor másszunk egy héten és minden mászónap után tartsunk (legalább) 1 pihenőnapot (mászónapok pl.: Hétfő, Szerda, Péntek, 1-1-1-1-1-2) Esetleg meg lehet próbálni a hétvégi túráknak kedvezőbb 2-1-2-2 verziót is (Szerda, Szombat, Vasárnap). Higgyük el, a szervezetünk jelez, ha túlterheltük magunkat.
A mászónapunk felépítése is legyen tudatos. Mielőtt mászni kezdünk, melegítsünk be (átmozgatások, körzések, nyújtások, lazítások, ujjak, felkar, hát). Először könnyebb utakat másszunk és csak ha teljesen bemelegedtünk, azután másszunk bele az aznapi kiszemelt nagyvad(ak)ba! Mászónap végén jöhet a levezető (könnyebb) utak mászása, esetleg szériázás valamelyik úton (haladóbb kategória).
Figyeljünk oda jobban a lépésekre. Legtöbbször igaz, hogy előbb lépjünk feljebb mindkét lábunkkal, és csak azután nézzünk további (feljebb) fogások után!
Ha szükséges, lassabban lépjünk (pontosság) és addig nézzük a lábunkat, amíg pontosan elhelyeztük a lépésen, és csak utána vegyük le róla szemünket.
Minden esetben kerüljük a csak karból mászást! Ne lógjunk feleslegesen az ujjainkon, mindig keressünk lépést a feljebbjutáshoz, és ne ugorjunk páros lábbal feljebb (vagy odébb). A láblecsúszásból eredő kilendülés, vagy csak az egyszerű rálógás a legtöbbször súlyos technikai hibát jelent (vagy a felkészülésben vagy csak az adott útban).
A mászások szüneteiben lazítsuk a csípőnket (bemelegítés!) növeljük a hajlékonyságunk. A lazább csípő, segíti a hatékonyabb lépéstechnika kialakítását.
Másszunk minél változatosabban, minél többféle kőzeten, sokféle stílusban (táblát, reibungot, függőleges falat, áthajlást, nyitott és zárt (peremes) fogásokon).
Törekedjünk az erőtakarékosságra. Nem az a cél, hogy felnyúljunk a következő fogásra, hanem hogy azt a lehető legkönnyebben és legcélszerűbben tegyük.
Csak pihenten kezdjük bele új út tanulásába. Az agy minden ismételt mozdulatot rögzít, egy mozgásos emlékezeti parancs (engram) formájában. A fáradtság rontja a mozgáskoordinációt, ezért az esetleg rossz technikával, pontatlanul kivitelezett mozgások kerülnek eltárolásra. Ezek rögzülése nagyon nehezen javítható.
Kezeljük tudatosabban az egészet (taktika)! Gondoljuk át a mászásunkat. Nézzük át az utat amit mászni akarunk, mérjük fel a lehetséges pihenőpontokat, számoljuk meg hány köztest kell vinnünk és (legalább) egy darabot vigyünk pluszban (ha esetleg elszámoltuk magunkat vagy bénán leejtünk egyet). Figyeljünk arra, hogy melyik oldalunkra hány köztest akasszunk. Töltsünk magunknak elég ziát, a púderzsákot kellően rögzítsük (Aggtelek Kupa, A döntő), és töröljük meg a lábunk mielőtt a falra lépünk. Esetleg mászás előtt (mászás után amúgy is illik magunk után) pucoljuk meg a fogásokat beereszkedve.
Tanuljunk az előző kísérletünk hibáiból. Jegyezzük meg a helyes kézsorrendet, lépéseket és a következő kísérletben már ne rontsuk el ezeket. Érdemes az utak végét átnézni (még ha könnyű is), hogy először átjutva az út kulcshelyén, ne fáradtan kelljen onsight-olni, a sikerességen izgulva.
Nagyon sok dolgot lehetne még itt említeni, de talán ennyi is elég most (és egyébként is lusta vagyok többet írni) ahhoz, hogy kicsit javuljon a teljesítményünk, anélkül, hogy unalmas órákat kelljen eltöltenünk húzódzkodásokkal kis peremeken.
Jó mászást mindenkinek!
Feri
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése