2009. március 30., hétfő

Alaptechnikák 1. rész

Ennek a bejegyzésnek már nagyon régen meg kellett volna születnie, úgyhogy pótolva elmaradásomat, íme pár lépő és fogás technika. Ahhoz, hogy valakiből jó mászó legyen, elengedhetetlen a jó lépőtechnika. Lehet mászni rossz lépőtechnikával is, csak sokkal nehezebb. A laikusok nagy része azt gondolja, hogy a mászáshoz bivaly erős karokra van szükség. Az igazán magas színvonalú mászáshoz ez valóban elengedhetetlen, de sosem fogunk kiemelkedően jól mászni, ha nem tudunk tökéletesen lépni.
Mióta az ember, evolúciója során kétlábra emelkedett, azóta a végtagjaink közül a lábaink az erősebbek, hiszen a mindennapi helyváltoztatáshoz, ezeket a végtagjainkat használjuk. Az intenzívebb használatból következik, hogy a lábaink alapvetően erősebbek mint a karjaink, ezért érdemes megfelelően felhasználni őket a mászás során. A leggyakoribb hiba, amit a mászással barátkozók vétenek, hogy a talpuk közepével próbálnak lépni, melyet az alábbi kép szemléltet:
Ennek több oka is van. Az első a nagyméretű, sok esetben edző cipő, aminek légpárnás vagy szivacsos talpa nem teszi lehetővé a stabil lépést. Ez nem is csoda, hiszen ezeket a cipőket arra találták ki, hogy tompítsák a talajhoz érést. Ezzel szemben a mászócipőnek az a lényege, hogy összeszorítsa a lábunkat, ezáltal a nagylábujjunkra helyezett súly jobban szétoszlik az egész lábboltozaton, valamint viszonylagosan vékony talpának köszönhetően érezzük, hogy stabilan lépünk. A szorosan tartott lábhoz az kell, hogy 2-3 de akár 4 számmal is kisebb mászócipőt hordjunk, mint amilyen az utcai cipőnk. Ez azt jelenti, hogy csak úgy tudjuk belegyömöszölni a lábunkat a cipőbe, hogy a lábujjak hajlítva vannak, valahogy így:
A tovább haladás szempontjából az első képen szemléltetett módszer két okból is hibás. Az egyik, hogy így nem lehetséges lábujjhegyre állni és minél jobban kihasználni a testmagasságunkat. A másik ok az, hogy így nem tudjuk a lábunkat forgatni a lépésen anélkül, hogy a terhelést levegyük róla. Ha a terhelést levesszük, akkor nagy eséllyel jobban terheljük a kezünket. Ha jobban terheljük a kezünket, akkor hamar elfáradunk, ergo hibásan mászunk. A láb forgatásáról elfelejtettem videót készíteni (ezt pótoltam), de úgy kell ezt érteni, hogy a nagylábujjunkkal lépünk a lépésen, és ez alkotja a forgástengelyt.
A sarkunkat a lábujjunk körül jobbra vagy balra forgatva, és ezáltal közelítve a falhoz tudjuk befolyásolni a haladási irányunkat. Általánosságban elmondható, ha a lépéstől balra akarok tovább haladni, akkor balra áll a sarkam, ha jobbra, akkor jobbra áll. A lépő technikákat nem merítettük még ki, de hagyjunk valamit későbbre is, ezért folytassuk a fogás módszerekkel.
Alapesetben foghatunk zsebet, peremet, reibungot és olyan fogást, amit össze csípve érdemes használni, vagyis csipit.
Reibung fogás
A peremeket foghatjuk zártan, félig zártan, és nyitottan.  
A zárt és a nyitott fogás előnyeiről és hátrányairól már volt szó az ujjerő fejlesztésénél. Talán ott nem említettem meg, hogy ha nyitottan is erősek vagyunk, annak az az előnye, hogy 3-4 centiméterrel messzebbi fogást is meg tudunk tartani, mintha csak zártan vagyunk erősek. A reibunggal nincs mit kezdeni, azt sokszor csak nyitottan tudjuk megfogni. A zseb és a csipi egyértelmű.
Most, hogy a helyes lépés- és fogástechnika alapjait elsajátítottuk ültessük át a gyakorlatba, vagyis kezdjünk mászni. A leggyakoribb hiba, amit a kezdők elkövetnek, az a súlypontáthelyezés hiánya. Ezt szemlélteti az alábbi gyöngécske minőségű videó:
 
Jól látható a helytelen, majd a helyes módszer. Gyakorolgassatok, nemsokára jön az újabb alaptechnikai bejegyzés.  
Levente    
Add az iWiW-hez Add a Facebook-hoz Add a Twitter-hez Add a Google Reader-hez Add a Startlaphoz

1 megjegyzés:

  1. Nem alaptechnika, de részletes leírást tartalmaz Güllich edzéséről az Action Direct-re, hamarosan lefordítom, addig is németül:

    http://koember.blogspot.com/2009/05/legenda-1.html

    VálaszTörlés