2010. augusztus 8., vasárnap

Tout à Blocs 2010

Ki tudja mi ez? Szerintem kevesen hallottatok róla. Én pár évvel ez előtt kerültem képbe. Ez egy boulder verseny, de nem akár milyen. Franciaországban, l’Argentière la Béssée-ben kerül megrendezésre, valamikor nyár közepén. Az indulók között évről évre feltűnnek a boulderezés legjobbjai. Idén elég közel volt hozzá az arcói Rock Master (16-18.), ezért a legjobbak közül csak néhányan jöttek el, de azért így is színvonalas lett a verseny.



Az útépítők csapatát Tony Lamiche irányította (aki megtalálja a videón piros pontot kap:), így garantált volt a színvonalas boulderek sokasága. A gyerekek kezdtek és végül a felnőtt döntőkkel fejeződött be az idei TAB. Az időjárás kicsit bele vizelt a szervezésbe, de végül is július 21-24-ig minden kategória teljesíteni tudta a saját bouldereit. Hogyan kerültem l’Argentière-be? Ugyan szeretem a jó versenyeket, de nem mentem volna 1200 km-re még egy ilyen jó versenyért sem. Az MHSSz ide edzőtábora is itt került megrendezésre, és nekünk mint TF-es edzőaspiránsoknak (de utálom ezt a szót) kötelező gyakorlat volt az edzőtáborban a gyerekek egrecíroztatása. Ha már ott voltam megnéztem a verseny nagy részét, és a döntőkről csináltam videót, de ne szaladjunk ennyire előre. A mi ifjoncaink is versenyeztek és egész jó eredményekkel jöhettek haza, íme:

Táborosi Kópé 9. Gyermek fiú
Kovács Deák Dani 1. Serdülő fiú
Táborosi Ajni 19. Ifjúsági „A” női, 49. Nyílt női
Farkas Tomika 19. Ifjúsági „A” férfi, 75. Nyílt férfi
Meilinger Noémi 11. Junior női, 50. Nyílt női
Széll Boróka 13. Junior női, 51. Nyílt női
Széll Csabi 14. Junior férfi, 55. Nyílt férfi

Mivel osztottuk a srácoknak az észt – mert hogy egy edző a versenyen már csak technikai tanácsokkal járulhat hozzá az eredményhez – ezért nem nagyon tudtuk rögzíteni a mászásaikat, de a lányoknál azért pár boulderről készítettem videót. Ha lesz némi energiám akkor azokat is össze vagdosom.

Mivel a felnőtt döntőkben nem voltunk érdekeltek sajnos, ezért a nézelődés mellet bőven jutott időm videózni. Nem volt módom komolyabb háttér munkát bele tenni, na meg állvány sem volt nálam, így ezt tudtam összehozni:


Remélem tetszett és motiváló hatása lesz rátok.

Levente

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése